A titkos vitorla


    Most nyugdíjas tanár vagyok, egészségemben tönkrement ember, rokkant igazolványom van. Létem szárnyalásai, magasba repülései sem voltak töretlenek. Magasba repített a tehetség és a szorgalom. Szárnyalt a képzelet. Boldog életemet a valóság súlya összetörte, majd újra és újra kárpótolta. A megpróbáltatás férjem elvesztése volt, életem derekán társ nélkül maradtam. A Villámlástól sújtott tölgy című alkotásom  erről is mesél. Egy rendkívül tehetséggel megáldott, jókedélyű ének-zene szakos tanár volt a férjem, aki a tanári munka mellett négy kórussal is dolgozott, akinek a katonakórusa országos első helyezett volt, aki a férjem, és gyermekem apja volt; elhunyt 44 évesen. Ő sajnos örökre elment. Évekig vállaltam több állást, hogy az akkor három hete egyetemre járó gyermekem tanulhasson, a hitelre vásárolt szövetkezeti lakásunk részleteit fizetni tudjam, de nem törtem meg. Egyszál magam küzdöttem végig az életet, iskoláztattam a lányunkat, akire büszke vagyok. Egyetlen vagyonom a kifizetett szövetkezeti lakásom. A sok munkától infarktust kaptam, hisz soha nem kíméltem magam, volt idő, amikor a 24 órából 20-at dolgoztam. Ennek ellenére panaszkodni nem szoktam.

 

„Mindig volt egy titkos vitorlám, s ha pozdorjává tört is minden árboc,

egy titkos vitorlám minden hajótörésben a Ház felé röpített.” Rónay György.

A több festményből álló Hajós hazatérése ciklus,  a  Szeptember végén  és az Ég és Föld között bár illusztrációk, de ezekben saját életemet is belesűrítettem.

                Nyugdíjasként is tovább tanítottam: kevés órát vállaltam a helyi szakképző iskolában, óraadó tanárként. Mindenütt szép eredményekkel büszkélkedhettek tanítványaim. 2010. június 14-i dátummal felmondtam állásomat, az egészségi állapotom: mozgáskorlátozottságom romlása miatt. Fájó szívvel búcsúztam örökre a tanítástól. Jelenleg egy használt autó svájci frank alapú részleteit, és fenntartási költségeit törlesztem még évekig. 2010-től várólistán vagyok, műtétre vagyok előjegyezve 2012-re.

                A kárpótlást a tehetséges gyermekemben és az unokámban kaptam meg, s ők adtak erőt a mindennapokban. A lányomból is tanár lett, bár nem Szerencsen tanít, de a Szerencsi Hírek újságban - a Szerencsről származottak rovatban- interjút készítettek vele. A riporter egyik kérdésére így válaszolt: „Génjeimben őrzöm szüleim művészet iránti szeretetét és mély tiszteletét. Rengeteg könyv, festmény, kotta, hangversenyzongora, színház- és operalátogatások, jókedvű dalos kirándulások idéződnek fel emlékképeimben. A szülői házból útravalóul a szellemi értékeket vittem magammal: az emberi szeretetet és humánumot, a kötelességtudást, az adott szó becsületét, az életre nevelés szükségszerűségét, mindenekelőtt a tanítás és a munka elvégzésének szentségét.” Már több mint hatvan díja van. Végzettsége szerint kémia matematika, ének- zene szakos tanár, van felsőfokú kulturális menedzser végzettsége is, angolból nyelvvizsgája.

                A Szerencsi Hírek 2001. május 11-i számában „Kórus sikerek” címmel ezt írja róla: „a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Kórusa, a szerencsi származású Szederné Tóth Zsuzsa karnagy vezetésével 2001. április. 12- 18 között az olaszországi Gradoban megrendezett Nemzetközi Kórusfesztiválon arany minősítést kapott. A nemzetközi koncertkórus minősítésű énekkar 1990-ben alakult, állandó műsorszámaik között megtalálhatóak zsoltárok és feldolgozásaik, más egyházi művek, népdalfeldolgozások madrigálok, sárospataki diákdalok. Énekelnek magyarul, franciául, németül, latinul és angolul. Repertoárjukban a reneszánsztól a kortárs zeneszerzőkig válogatnak. A 40 fős vegyeskar az olaszországi tartózkodásuk ideje alatt koncertet adott Velencében, Muránóban és Triesztben, nagy sikert aratva a nemzetközi közönség előtt. Az együttes eddig 11 országban vendégszerepelt, többek között az Egyesült Államokban, Kanadában, Svájcban, Hollandiában, Belgiumban, Erdélyben és a Felvidéken. Az olaszországi kiutazás költségeihez anyagilag a Szerencsi Református Gyülekezet is hozzájárult, amelyért a karnagy, a gyermekek, és a maga nevében köszönetet mond.”

                Amikor a lányom Giessenben nemzetközi versenyen a kórusával szerepelt, a zsűri arany minősítést ítélt a karnagynak és a kórusának. Én ugyanakkor önálló kiállításon mutatkoztam be Szerencs testvérvárosában Geisenheimben képeimmel. A giesseni polgármesteri hivatalból telefonáltak a geisenheimi polgármesteri hivatalnak, hogy tudassák velem az örömhírt. A két várost csupán néhány kilométer választja el egymástól.

                A lányomnak harminc zenei díja van, ebből tíz nemzetközi arany és ezüst. Amikor New Yorkban szerepelt a magyar származású George Pataki, a new yorki kormányzó úr is részt vett a kórus koncertjén. Másnap a szállodába küldte magas szintű elismerését, egy proklamációban. Ezt kiállították a sárospataki Nagykönyvtárban.

                Orbán Viktor miniszterelnök úr első kormányzása idején meglátogatta Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumát és beszédet tartott a református templomban, ahol gyermekem nemzetközi hírű kórusa köszöntötte a Miniszterelnök Urat és kíséretét. A kórusmű címe: Kocsár Miklós: Hegyet hágék - népi imádság Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből.

                     Az utóbbi időben már előadások megtartására hívják a korszerű oktatásról. Ezekről, az eredményes módszerekről beszélt: Kecskeméten, Nyíregyházán, Egerben, és többször Budapesten. A Zemplén Televízió több mint 30 perces portréfilmet készített róla. Jelenleg Sátoraljaújhelyben a Trefort Ágoston Szakképző Tagiskolában tanítja minden szakját, nagyon jó eredménnyel.

                   Unokám többdiplomás mérnök, fiatal kora ellenére már újítással dicsekedhet. Soha nem tudtuk volna elhagyni jobb fizetésért az országot, arra neveltem nemcsak a tanítványaimat, hanem a családomat is: „Szívből szeresd édes hazád, ez második édesanyád.”

Nekem az a véleményem- szülői értekezleteken is többször elmondtam,- hogy a gyermek a legjobb befektetés és a legjobb bank, mert a reá fordított pénz és energia nekik kamatozik, a mi örömünkre és a haza javára.

                Bizony, mostanában festőszerekre csak igen ritkán jut. Szigorú anyagi beosztással kell élnem. Szeretnék még alkotni: az engem ért hatásokat belső világomban értelmezve feldolgozni, majd ezeket a belső képeket tudatosan megformálni és kivetíteni. Önmagam békés világában megteremtem a nyugalmat, és ezt a megszületett képet újrarajzolom. Korom távolodó alakját a Napnyugta című képem fejezi ki, egy lenyugvó nap irányába lépkedő, idős, megtört nő alakjában.

                Ha most kezdeném a tanítást, semmit nem tennék másként. Ugyanúgy adnék ingyen órát minden tehetséges szegény gyereknek, ahogy ezt életem során sokszor megtettem. Csak az akaratom volt erős, a szívem gyenge.  Hálás tanítványokkal találkozom, ezért semmit nem bántam meg.

                Életemben a gyermekkori rajzolgatás művészi festményekké változott. A „képírás” játékos jelek és színek, a szívem- lelkem kifejezése. Nem műszer alkotta valóság. Több ennél, mert annak, aki megnézi élmény, és megnyitja a képzeletét. Minden nyelven érthető, szavak nélkül. Képekkel és képekben írtam meg az életem.

Azt tanultam hajdan, hogy energia nem vész el, csak átalakul. Ha egyszer nem leszek, továbbra is fényt és melegséget szeretnék sugározni a napsugárban és a holdsugárban. Az Önarcképemnek ezért adtam ezt a címet. 

LAPOZÁS

Creative Commons Licenc
Szederné Tóth Zsuzsa Tóth Miklósné művésztanár című műve Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 Nemzetközi Licenc alatt van.
Based on a work at https://toth-miklosne-muvesztanar.webnode.hu/.
Az ezen publikus licenc hatáskörén kívül eső jogok megtekinthetőek itt: https://toth-miklosne-muvesztanar.webnode.hu/