Termékek

Tóth Miklósné művésztanárról, dióhéjban

TÓTH MIKLÓSNÉ (1933-2013)

Szerencsen született, haláláig ott is élt.

 

Rajz- földrajz szakos tanárként diplomázott. 39 Európa-díjat tudhattak magukénak a tanítványai.  Festett tájképet, csendéletet, portrét, életképet realista stílusban.  Hagyatékomból bemutatom az eladó festményeket, és azokat is, amelyek magántulajdonban vannak le sikerült felkutatnom.

 

Technikái szerint: dolgozott olajjal, akvarellel, pasztellel és vegyes technikával. Eddig 136 kiállításon szerepelt, amelyből 33 önálló, 103 csoportos kiállítás volt. Külföldön (Szlovákia, Németország, Luxemburg) ötször mutatkozott be képeivel: ebből három önálló, kettő csoportos kiállítás volt. Szakirodalomban 21 saját publikációja jelent meg. (Szerencsi Hírek, Pedagógusok Lapja, Magyar Jövő). Róla szóló írások, ismertetők 10 alkalommal voltak olvashatóak (Észak- Magyarország, Magy-a-szó, Lellei Újság, Szerencsi Hírek, Rheingau, Rozsnyói Újság).

 

Műveit 23 katalógusban mutatták be. Három alkotása múzeumokban is megtalálható, 40 pedig közintézményben látható itthon és külföldön.

 

A weblapokat lánya és egyetlen örököse hozta létre, vette meg a férőhelyet/domain nevet és üzemelteti.

  A honlapon  minden műalkotás védett és másolás tilalma alatt áll!

Creative Commons Licenc

 


 

Videók:

Creative Commons Licenc
Szederné Tóth Zsuzsa Tóth Miklósné művésztanár című műve Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 Nemzetközi Licenc alatt van.
Based on a work at https://toth-miklosne-muvesztanar.webnode.hu/.
Az ezen publikus licenc hatáskörén kívül eső jogok megtekinthetőek itt: https://toth-miklosne-muvesztanar.webnode.hu/

1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>